Hírek


A folyó ökológiájának védelme érdekében határon átnyúló polgári szövetség létrehozását tartják szükségesnek az Ipoly bal-, és jobbpartjának horgászai. A 35. Ipoly Kupa Horgászverseny ugyan szép fogási eredményeket hozott, ám mint az a rendezvényhez kapcsolt konferencián is kiderült, a szlovák kezelésben lévő vízi létesítmények rontják a horgászok esélyeit és veszélyeztetik az őshonos halfajok létét.
Az idén Vámosmikolára szervezett versenybe hat magyarországi és két szlovákiai horgászegyesület csapata nevezett, s külön kategóriában a hölgyek és az ifjúsági horgászok is küzdöttek az elsőségért. Kapás Imre, a Horgászegyesületek Nógrád Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke elmondta: a négy órás versenyre haltelepítéssel is készültek, s míg a szépen gondozott folyóparton ki-ki a csalizással, a horogra akadt halak fárasztásával, szákolásával, vagy az ebéd előkészületeivel volt elfoglalva, addig az Ipoly Szakbizottság kibővített ülésén a folyóval kapcsolatos ügyeket vették elő.
A horgászegyesületek képviselői egyaránt problémaként nevezték meg az Ipoly hosszirányú átjárhatatlanságát, a folyóra épített zsilipek rendszertelen működtetését, a hallépcsők használhatatlanságát, s az eltérő magyar-, és szlovák törvényi szabályozást. Szeptember 8-ra, Bánkra éppen ezért újabb szakmai egyeztetést hirdettek, s felvetették az Ipoly ökológiai egyensúlyának védelme érdekében egy határon átnyúló polgári szövetség létrehozásának a szükségességét is. Jó hír ugyanakkor, hogy a folyóban őshonos halaknak, a paducnak, a márnának, a domolykónak, szilvaorrú keszegnek a védelmére tett erőfeszítések biztató eredményeket hoznak: a Gödöllői Szent István Egyetem és az égisze alatt működő szarvasi főiskola professzoraival együttműködve ugyanis már kutatási és halszaporítási program indult, amiben idén áprilisban a folyó alsó szakaszán lehalászott anyamárnák ikráiból tízezer ivadékot telepítettek vissza a közeli patakokba.
Az Ipoly Kupa zárásaként Paulovics László, a szövetség elnöke, Kapás Imre ügyvezető elnök és Kőmíves Zoltán az Ipoly Szakbizottság jelenlegi és Deák László a bizottság volt elnöke trófeák és emlékplakettek sokaságát adta át. A csapatversenyt a szécsényiek nyerték, második helyen az őrhalmiak harmadikon a zseliziek végeztek, a nők külön versenyében a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Horgász Egyesület tagja, Sajóvölgyi Erzsébet rekordszámú halfogással és összesítve mintegy 14 kilónyi fogással volt a legeredményesebb, a második helyet itt a szécsényi Papp Éva, a harmadikat a zselizi Tuxhoffer Tünde szerezte meg. A jövő évi verseny házigazdája Ipolyság lesz.


Hír kategóriák

Ahogy majdnem minden honlap, úgy a nogradi-vizek.hu is használ sütiket a weboldalain. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. A részletekért kattintson ideadatvédelmi nyilatkozat.

  Elfogadom a sütik használatát.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk