Hírek

Évtizedek óta hagyományosan rendezzük kétszer egy évben. Májusban, illetve a megyei horgásztáborban. Kevesen tudják, mit takar a négytusa szó:
1.    Halfogó verseny, amelyben a legtöbbet (grammban mérve) fogó fiatal győz.
2.    Elméleti feladatlap, amely a horgászati ismereteket teszteli.
3.    Szerelés, barkácsolás, valamilyen horgászattal összefüggő szerelék elkészítése.
4.    Célbadobás horgászbottal.
Az utóbbi három eredménye jelentősen tudja módosítani a halfogó versenyben elért helyezéseket!
Két kategóriában versenyezhetnek az ifjú horgászok: ifjúsági kat. 10-14 éves korig illetve utánpótlás kat. 15-17 éves korig.
Az idén május 19-én a szécsényi Várkerti-tó gyönyörű környezete adott helyet a versenynek. Hagyományosan minden résztvevő valamilyen ajándékkal távozik, de az első három helyezett komoly díjakhoz jut hozzá. Ezeket az Idén a Magyar Országos Horgász Szövetség HUNOP pályázata biztosította.

Eredmények:
Ifjúsági kat.: I. Sütő Kevin (aki ezzel az eredménnyel harmadszor győzött ebben a kategóriában!)
                  II. Cserven Levente
                  III. Lőrik Edvárd

Utánpótlás kat.: I. Karvai Bence
                       II. Csábi Gábor Attila
                       III. Pifka Balázs

Gratulálunk nekik!

Hír kategóriák

Ahogy majdnem minden honlap, úgy a nogradi-vizek.hu is használ sütiket a weboldalain. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. A részletekért kattintson ideadatvédelmi nyilatkozat.

  Elfogadom a sütik használatát.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk