A 2024. évi MEGYEI ÚSZÓS CSAPATBAJNOKSÁG még nem került kiírásra! 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

MEGYEI ÚSZÓS CSAPATBAJNOKSÁG

 

Ideje: 2023. május 27.

Hely: Maconka

A HENOSZ által rendezett versenyeken az országos versenyszabályzat a mérvadó! 

  1. Maconka Nógrád Vármegyei Úszós Horgász Csapatbajnokság

 

12 csapat 80 versenyzője gyűlt össze, hogy eldöntse ki lesz 2023. Nógrád vármegye bajnoka.

Az enyhe szél és a napsütés eleinte bizakodásra adott okot, a verseny vége felé azonban erős széllökések borzolták a kedélyeket.

A felnőtteknél a gáton 4 szektorban 48 versenyző próbált minél jobb eredményt elérni.

 

Az „A” szektorban, ahol a legkisebb volt a vízmélység, már 6360 gramm elég volt a győzelemhez, amit az Erdőkémia HE színeiben induló Jaczkó Lajos fogott. A második, kevéssel lemaradva a szécsényi II. Rákóczi F.HE versenyzője, Kindlik Ádám lett 5880 grammal. Csak néhány gramm különbség döntött a harmadik hely sorsáról is, ahol Illés László, a maconkaiak versenyzője végzett 5760 grammal. Ez a szektor adta a legkevesebb fogást, összesen 36 000 grammot.

 

A „B” szektorban már 8860 gramm kellett az első helyhez, Virtyó Gergelynek, a balassagyarmati Mikszáth HE versenyzőjének. Második helyre Safranka Béla jött be, a szécsényi II. Rákóczi F.HE képviseletében 8120 grammal, harmadik Reményi Zsolt lett, az Őralom-i HE versenyzője 7500 grammal. Ez a szektor is kis vízmélységűnek számít, de már 43 440 gramm összfogást eredményezett.

 

A „C” szektor élén végzett ifj. Bagó László a balassagyarmati Mikszáth HE versenyzője 7900 gramm fogással. A második helyre Biczó Roland, Diósjenő versenyzője 6850 grammal jött fel. A harmadik hely sorsáról ismét csak pár gramm döntött, amit a szécsényi II. Rákóczi F. HE versenyzője Szegedi Tibor ért el 6525 grammal. Ebben a szektorban is többet fogtak, minta előzőekben, 52 850 gramm összfogással.

 

„D” szektor. Itt is bebizonyosodott, egy jó horgász, egy jó helyen nagyon jó teljesítményre képes. Birta Krisztián, a Kék Dunai HE versenyzője, szektor szélen versenyezve 21 450 grammal végzett az élen. Ami, nem mellesleg, a nap legnagyobb terítéke volt, az összes versenyzőt tekintve. Második helyen Sebek Stanislav végzett 8125 gramm fogással, a Mikszáth HE képviseletében. Harmadik helyre pedig a diósjenői csapat tagja, Becsei István jött fel 7275 grammal. Ebben a szektorban 79 650 gramm halat zsákmányoltak a versenyzők, ami a gáti pályán a legtöbb volt.

 

Női Kategória. A hölgyeknél, akik már az előtározó törpeharcsáit próbálták elkerülni, nemesebb zsákmányért küzdve, első lett Sajóvölgyi Erzsébet, a balassagyarmati Mikszáth HE versenyzője, 17 625 grammal. Második a bánkiak üdvöskéje, Péter Janka, 11 000 grammal. Harmadik helyezett pedig, az Erdőkémia HE képviseletében Molnár Ágnes 4050 grammal.

 

„U15” A korosztály első helyezettje, a Kék Dunai HE versenyzője, Krocsány Gábor 7500 grammal. Második az Őrhalom-i HE versenyzője, Cibla Dávid 6150 gramm fogással. Míg a harmadik a maconkai Gergely Botond, szintén kis különbséggel 5850 grammal.

 

„U20” Ebben a korosztályban meggyőző versenyzéssel a Diósjenői SHE tagja, Győrfi Bence végzett az élen 18 850 grammal. A második helyezett, a Kék Dunai HE színeiben Birta Barnabás 13 280 grammal. Harmadik pedig, az Erdőkémia HE versenyzője, Kulisják Ádám 8560 grammal.

 

55+ Most Jöjjenek az „öregek”! Első helyen a Mikszáth HE versenyzője, Juhász János, végzett 18 240 grammal, a terítékben egy 3640 grammos süllővel!

Második helyen végzett Hegyes Iván, a Tóaljai Bányász HE versenyzője 14 780 grammal. Míg a harmadik Kiss József, Maconkai SzSHE tag lett, 13 780 grammal.

Az előtározón a hölgyek 32 775 gr, az U15korosztály fiataljai 39 675 gr, az U20 kategória versenyzői 68 520 gr és az 55+ korosztály 102 860 gr halat zsákmányoltak. Ezek a fogások mutatják, ennek a tározórésznek az adottságait.

A mérlegelés előtt a versenyzők elfogyasztották a helyszínre kiszállított finom ebédet.

És most jöhet a lényeg!

A 2023. év Nógrád Vármegyei Úszós Csapatbajnokság győztese: a balassagyarmati Mikszáth Kálmán HE 18 ponttal.

Második helyezett, immár nem először: a Diósjenői SHE csapata 21 ponttal.

A bronzérmes pedig a Kék Dunai HE csapata 23,5 ponttal.

Gratulálunk a 12 csapat horgászainak, köszönjük a sportszerű versenyzést.

Valamint megköszönjük a helyi Bátonyterenye- Maconkai SzSHE vezetőinek a remek helyszín biztosítását és halászati őreinek a szakszerű segítséget.

 

Vas Károly és a HENOSZ versenybizottsága

 

A beszámoló letölthető itt!

 

A maconkai megyei HCSB eredménylistája letölthető itt!

2023. évi megyei halfogó csapatbajnokság programja:       A program letölthető, nyomtatható változata itt található!

 

A csapatbajnokságot a versenyszabályzatban foglaltak szerint rendezi meg a megyei Szövetség.

Helyszín és időpont:

 

  1. május 27. / szombat /

          Maconkai víztározó,

          Bátonyterenye - Maconkai SzSHE

 

Csapatok összetétele ( csak 2023-ra érvényesített versenyzői engedéllyel! ):

                4 felnőtt versenyző

                1 versenyző (U20)

                1 utánpótlás versenyző (U15)

                1 szenior versenyző (55+)

 

 U20 2022. december 31-én nem töltötte be a 20. évét – U15 2022. december 31-ig nem töltötte be a 15. évét, de betölti a 10. évét.

Felnőtt kategóriában azok versenyezhetnek, akik 2023. december 31-ig

betöltik a 16. életévüket.

 

A csapatversenyen kívül – egyesületenként – bármilyen számú női versenyző jelentkezését várjuk és fogadjuk.

 

Regisztráció: 6,30 órától

Sorsolás: 6,45 órától. Amely csapat nem jelenik meg a sorsoláson, nem

                      vehet részt a versenyben.

A verseny kezdete: 9,00 óra

A verseny időtartama: 3 óra (U-15 kat.)

                                     4 óra (U-20 kat., Felnőtt, Nő, 55+)

                    

Etetőanyag és csali használata:

                    -    etetőanyag: max 20 l / kész állapotban / (Felnőtt, Nő,55+)

  • etetőanyag: max 17 l / kész állapotban / (U-15, U-20 kat.)
  • csali: 2,5 l, melyből 0,5 l lehet szúnyog lárva, + 1/8-os mérőedényben tűző szúnyog

Rakós bot hossza:

  • felnőtt versenyző : 13 m
  • U 15 : 10 m
  • U 20                      : 11,5 m
  • női versenyző, 55+ : 11,5 m

Edzés: a versenyek helyszínén, a gáton május 25-26-ig (az előtározón) lehetséges,

           nevezett és regisztrációs jegyet váltott versenyzőnek!

           Javasoljuk, hogy egyszerre a teljes csapat, de legalább három versenyző

           vegyen részt az edzésen és ne egyenként!

           Edzés előtt a szándékot jelezni kell a megyei Szövetségnél.

           A kifogott halakat vissza kell engedni a vízbe. Aki a halakat / a helyi   

            horgászrend szerint / meg kívánja tartani, az köteles napijegyet váltani.

 

 

Értékelés:

       -  A Horgász Egyesületek Nógrád Megyei Szövetsége Elnöksége által

          elfogadott versenyszabályzata szerint.

       -  A verseny értékelésébe / mérlegelésbe / valamennyi kifogott és élve

          tartott hal beszámít. Kivételt képez a balin és csíkos sügér.

       -  A csapatok sorrendjét az egyes szektorokon belüli eredmények összege

           adja. Azonos pontszám esetén a kifogott halak nagyobb összsúlya dönt.

       -  A női versenyzők értékelése a csapatversenyen kívül történik.

       -  U15, U20, 55+ közül a két legjobb eredmény számít.

 

- A verseny során előforduló szabálytalanságok, óvások ügyében a megyei

  Szövetség versenybizottsága a helyszínen dönt.

- A csapatok tagjai és vezetői részére ebédet biztosítunk.

 

Javasoljuk, hogy a versenyek előtt, a résztvevő csapatok vezetői, versenyzői,  ismerjék meg és tanulmányozzák a megyei valamint az országos versenyszabályzatot.

 

Kérem, hogy a versenyprogramot juttassák el az egyesület versenyfelelőséhez, csapatvezetőjéhez!

 

 

Salgótarján, 2023. május11.

 

 

   Horgászüdvözlettel:

 

 

 

                A Megyei Szövetség                                        Kapás Imre sk.

                 Versenybizottsága                                           ügyvezető elnök             

Ahogy majdnem minden honlap, úgy a nogradi-vizek.hu is használ sütiket a weboldalain. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. A részletekért kattintson ideadatvédelmi nyilatkozat.

  Elfogadom a sütik használatát.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk