In Memoriam Deák László - Mély fájdalommal tudatjuk a tisztelt Horgásztársakkal, hogy Deák László horgásztárs, a HENOSZ korábbi alelnöke és egyben az Ipoly Szakbizottság elnöke, a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Horgász Egyesület örökös tiszteletbeli elnöke hosszantartó, türelemmel viselt betegségben, 75 éves korában elhunyt.

Végső búcsúztatására 2019. november 23-án, szombaton 10.00 órakor kerül sor a balassagyarmati temetőben.

Deák László (1943 - 2019), Laci bácsi horgász vezetői pályafutását a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Horgász Egyesülethez kötődően kezdte, melyhez közel 50 év tagság fűzte.   
1974-ben már jelentős társadalmi munkát szervez a horgásztanyán. Az egyesület titkárává 1975-ben választják.
1983-ban ismét jelentős társadalmi munkát szervez, nevéhez fűződik a horgásztanya épületének újabb átalakítása.
Az egyesület elnökévé 1986-ban választják, amely szerepében jelentős eredményeket ért el a szlovák-magyar kapcsolatok fejlesztésében, melynek eredményeképpen baráti kapcsolatot alakított ki a szlovák horgásztársakkal, és útjára indította az Ipoly kupa közel 40 éves történetét.
1990-ben lesz a HENOSZ alelnöke és egyben az Ipoly Szakbizottság elnöke.
Aktív vezetőként folyamatosan hozzájárult a horgásztársadalom magas szintű képviseletéhez, az együttműködések széleskörű kialakításához. Folyamatosan lelkes szervezője és lebonyolítója volt az Ipoly folyó haltelepítésének, ezzel együtt pedig az információ áramlásának biztosításával lelkes érdekképviselője a megyei és ipolyi horgászoknak, eredményesen összefogta az Ipoly folyón létesült egyesületek munkáját, számos ifjú horgász vizsgabizonyítványán szerepelhetett aláírása.
2015-ben egészségi állapotára hivatkozva nem kéri jelölését az egyesület elnöki posztjára, azonban mandátumának lejártáig lelkes aktivistája a HENOSZ-nak annak alelnökeként, és azon belül az Ipoly Szakbizottság elnökeként tovább tevékenykedik.

Általánosságban elmondható, hogy emberi kapcsolatai, igazságos, pártatlan megítélése a fenti érdemeken túl kiemelkedően példaként szolgálhatnak a jövő nemzedékének, továbbá szakmai tapasztalata jelentős mértékben segítette nemcsak a megye, de az ország horgásztársadalmát, hiszen javaslataival érdemben hozzájárult az elmúlt időszak változásainak formálásához.   
Hosszantartó, türelmesen viselt betegségében sem szakadt el a horgászélettől, mindig szívesen fogadta az Ipoly folyó híreit, mosolyt csalt az arcára egy-egy egyesületi siker, vagy egy kedves látogató megjelenése.
 

Isten áldjon Laci bácsi!

Ahogy majdnem minden honlap, úgy a nogradi-vizek.hu is használ sütiket a weboldalain. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. A részletekért kattintson ideadatvédelmi nyilatkozat.

  Elfogadom a sütik használatát.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk